Egy Haubago-i látomás - eredetileg az antalffy-féle blogon tettem közzé, de szerintem itt is a helyén van:
https://magyaridok.hu/kulfold/ujra-birodalomepitessel-kiserletezik-london-3005122/Amit a cikk feszeget, annak nem kevés alapja van, viszont felhívom a figyelmet egy sokkal árnyaltabb összefüggésre is.
Amikor Kína elindította az AIIB-t, az Obama-kormány felszólította a szövetségeseit, hogy ne csatlakozzanak a kínai kezdeményezéshez – nosza, Londonnak sem kellett több, elsőként rohant Pekingbe, hogy azonnal beszálljon az új bizniszbe.
http://www.dailymail.co.uk/news/article-2993006/Cracks-special-relationship-Obama-administration-hits-UK-closer-ties-China-50bn-Asian-bank-rare-public-slapdown.htmlhttps://www.theguardian.com/us-news/2015/mar/13/white-house-pointedly-asks-uk-to-use-its-voice-as-part-of-chinese-led-bankAz egykori Brit Világbirodalomnak a kegyelemdöfést nem a náci Németország, még csak nem is a kommunista Szovjetunió, hanem a liberális demokráciában szenvedő Amerikai Egyesült Államok adta meg – Nagy-Britannia zsugorodásért és második padba ültetéséért az USA tette a legtöbbet, mégpedig sikerrel.
Az USA gyengülésével párhuzamosan Kína beindítani készül a XXI. század „globális new deal”-jét, amit sokan Selyemút-projekt néven ismernek. Az USA pánikszerű reakciókba kezdett, az EU vezetésében ülő amerikai megbízottak minden követ megmozgatnak, hogy ellehetetlenítsék a projekt sikerét Európában.
Nagy-Britannia Berxit-je sem teljesen a véletlen műve, nagyon úgy fest, hogy London észbe kapott: a masszív oroszellenes retorika rásegít arra, hogy a Moszkva-Berlin tengely ne jöjjön létre, ami GB kiszorítását jelentené Európából, ergo az angolszász világdominancia komoly, akár végzetes törést szenvedne. Az oroszellenes brit politika a háttérben nagyon kedvez Kínának is, aki Oroszországot, mint katonai pajzsot tol maga előtt elsősorban az USA-val és a NATO-val szemben, így a kínai alkupozíciók sokkal jobbá válnak az USA-val szemben a globális erőtérben, ráadásul ez az USA/NATO erőket egy nagy régióban lekötve tartja. (Ez Pekingnek sokkal jobb opció, mintha az USA fő katonai ereje a Dél-Kínai tengeren összpontosulna.) Ezzel ráadásul két legyet is ütnek egy csapásra, hiszen nemcsak az USA erőinek egy részét kötik le az oroszokkal, hanem Oroszország fő erőit is lekötik az USA/NATO/EU szembenállás eseményei, így kevesebb orosz katonai erőforrás jut a kínai határ térségébe is.
Ez az a pont, ahol felsejlik két régi birodalom színfalak mögötti összekacsintása: Londonra és Pekingre gondolok. Minél inkább fokozzák az orosz-amerikai szembenállást, annál inkább ők ketten kerülnek egyre jobb pozícióba a globális játéktérben, miközben a végletekig megosztják és kiszolgáltatott helyzetben tartják az EU-t is, akivel mellesleg Londonnak is hátra van még néhány menete a Brexit kapcsán.
Az Egyesült Államok külpolitikai és gazdasági irányítása is sok esetben az izraeli érdekek alá van rendelve, legalábbis a látszat erősen erre mutat. Nem szabad elfelejteni, hogy Izrael állam megalakulásának története nem az Egyesült Államokon, hanem konkrétan Nagy-Britannián múlt az 1917-es Balfour-deklarációtól kezdődően, így talán nem nélkülöz minden alapot azt feltételezni, hogy Izrael és Nagy-Britannia között a mai napig fennáll egyfajta különleges kapcsolat, ami akár fontosabb lehet, mint a nyilvánosan oly sokat hangoztatott brit-amerikai kapcsolatok.
Mindezen közvetett események ismeretében nem teljesen elvethető az a gondolat, hogy – elsősorban – az Amerikai Egyesült Államoknak és Oroszországnak valójában szoros szövetségre kellene lépnie, mivel a kínai és a brit stratégia (feltéve, ha igazak a megsejtések) alapjaiban veszélyeztethetik az USA és Oroszország nemcsak jelenlegi pozícióját, de akár a két államalakult hosszabb távon történő fennállását is.
Az Amerikai Egyesült Államok világhatalmi státusza Oroszország aktív támogatása nélkül nagyon nehezen képzelhető el hosszabb távon, ha közben az EU darabjaira reped és közben aktív brit és kínai együttműködés bontakozik ki globális szinten.
Végeredményben az USA Oroszország elleni jelenlegi nyomulása teljes elmebaj és zéró stratégiai hasznot jelent hosszabb távon, kivéve, ha Washington és Moszkva között létezik egy olyan titkos paktum, ami alapján a jelenlegi „színház” a potenciális jövőbeli ellenfelek (Nagy-Britannia és Kína) altatását szolgálja.
Ez egyfajta magyarázatul szolgálhat az USA viselkedésére és Putyin „kesztyűs kezére” is.
Kérném a fentiekben vázoltakat egy játékos lehetőségként felfogni, a valósággal történő esetleges későbbi megfelelés csak a véletlen műve.