[BIZTPOL] A nagy sakktábla - Page 41

Biztonság politikai fórum

[BIZTPOL] A nagy sakktábla

Share
avatar
Zolkas

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Zolkas on 2018-05-03, 19:32

BIbi beállt az angol mintájú hazugság gyártásba, kell tramplinak a segítség. Menekülnek előre, és reménykednek.
Mindez szerintem addig működik míg a medvét messzire kerülik. Orosz hivatalos katonai áldozatoknál háború nem is de komoly szíriai védelmi képesség növekedés fog bekövetkezni. Nah az meg maga az üder lenne ha az iráni bázisokat is elkezdenék védeni, vagy Irán komoly katonai eszköz fejlesztést kapna az oroszoktól.
avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-05-05, 10:42

Kína reméli, hogy a nagy koreai összeborulás keretében Dél-Koreát le tudja katonailag választani az USÁ-ról a békeszerződés keretében és ki tudja terjeszteni befolyását a Japán partokig. Kérdés, hogy miképp változik Kim Dzsong Un álláspontja, ha azt látja, hogy a Trump kormányzat május 12-én felrúgja az évek alatt, a teljes nemzetközi közösség bevonásával megkötött iráni atomalkut. De mit lép Trump, ha Irán gyorsan beszerez nukleáris fegyvert, mondjuk Pakisztántól?
Trump még 2015-ben kijelentette, hogy „imádja a háborúkat, még az atomháborúkat is”. Vágyálma Irán esetében hamarosan akár teljesülhet is. Moszkva és Peking nem hagyná magára Teheránt, míg Rijád Washingtonnal és Tel-Avivval vonulna csatába. Az a legkevesebb, hogy a harc felrobbantaná a teljes Közel-Keletet.
Kérdés, hogy mit lépne Trump, ha Irán gyorsan beszerezne nukleáris fegyvert, mondjuk Pakisztántól. Az elriaszthatná az amerikai és az izraeli támadást. Trump pedig leszerelési szerződésért kilincselhetne, mint most Észak-Korea esetében. Az egész egy teljesen képtelen és szürreális színjáték, de Trump elnökségének elmúlt 15 hónapja már sok mindenhez hozzászoktatott bennünket – ahogy annak ellenkezőjéhez is.
Trump külpolitikájának csődje: háború Iránnal, béke Koreában
https://privatbankar.hu/makro/trump-kulpolitikajanak-csodje-haboru-irannal-beke-koreaban-318198
avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-05-07, 14:15

Az Iszlám Állam Szíriából menekülő parancsnokai összefognak Afrika szélsőséges csoportjaival - céljuk egy új menekült-hullám kiváltása Európa felé, miközben be is szivárognak azokba a csoportokba. Afrika számos államának kereteit feszíti szét a népesség robbanása, a globális felmelegedés, az élemiszertermelés bizonytalansága és a pénzügyi egyensúlytalanság.

Afrikából jönnének újabb milliók Európába
https://privatbankar.hu/makro/afrikabol-jonnenek-ujabb-milliok-europaba-318249


Izrael végez Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, és megdönti rendszerét, ha tovább engedi Irán ténykedését az ország területén - intézett ultimátumot Juvál Steinic infrastruktúra, energia- és vízgazdálkodási miniszter a Jediót Ahronót című újságnak adott hétfői interjújában (amit az MTI szemlézett). A kormányzó jobboldali Likud párthoz tartozó, a biztonsági kabinet munkájában is részt vevő miniszter kifejtette, hogy Izrael mindeddig nem szólt bele a szíriai polgárháborúba, de ha Aszad lehetővé teszi Iránnak, hogy Szíriát katonai támaszponttá változtassa, hogy onnan támadja Izraelt, akkor tudnia kell, végeznek vele.
Vasárnap este minden izraeli tévécsatorna beszámolt arról, hogy a hírszerzők szerint Irán megtorló támadásra készül a közeljövőben egy valószínűleg izraeli gépek által végrehajtott légicsapás miatt. Ezt a szíriai T-4-es légitámaszponton épített iráni létesítmény ellen hajtották végre izraeli gépek (a támadást szokás szerint nem ismerte el, de nem is cáfolta a légierő), és a jelentős mennyiségű hadianyag megsemmisítése mellett hét iráni katonai tanácsadóval is végeztek.
Az értesülés szerint Kaszem Szulimáni, az Iszlám Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű hírszerző elitegységének parancsnoka és Hadzsi Zádával, a Forradalmi Gárda légierejének parancsnoka áprilisban az egyébként most vasárnap az iráni kliensnek számító Hezbollah sikerével végződött libanoni választások utánra halasztotta az Izrael elleni válaszcsapást. Izraeli értesülések szerint azért napolták el az akciót, mert a támadásban a síita libanoni Hezbollah milíciája is részt venne egy izraeli katonai támaszpont elleni rakétacsapással, és ez befolyásolhatta volna a szervezet politikai szárnyának hazai megítélését. A valószínűleg Szajed Ali Hamenei ajatollahhal, Irán vallási és politikai vezetőjével közösen meghozott döntés hátterében az áll, hogy a libanoni választások után már semmi nem indokolja a késlekedést. Teherán ugyanis - valószínűleg joggal - biztos abban, hogy Donald Trump amerikai elnök május 12-én már nem fog újból rábólintani a 2015-ös iráni atomalku fenntartására, ezért érdemes nincs értelme megvárni az alkuból való amerikai kilépés bejelentését.

Izrael végez Aszaddal, ha nem állítja meg Iránt
https://index.hu/kulfold/2018/05/07/izrael_aszad_meggyilkolasa_fenyegetes_sziria_iran/
avatar
akagi

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by akagi on 2018-05-08, 21:46

https://alfahir.hu/2018/05/08/iran_atomalku_donald_trump_egyesult_allamok
Igaz, Kennedy óta csak romlott a helyzet, de ekkora idióta nem lehet az USA "első embere"!
avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-05-09, 13:20

Trump szembement saját népével és a nemzetközi közösséggel, a háború szélére sodorva a Közel-Keletet. Moszkva bejelentette, hogy szorosabbra fűzi kapcsolatát Teheránnal. Tel-Avivban eközben már a harci dobok szólnak.
Amerika és Izrael háborús pályára állt Iránnal
https://privatbankar.hu/makro/amerika-es-izrael-haborus-palyara-allt-irannal-318306


Az eurázsiai tengely és az angolszász térség közötti feszültség tovább eszkalálódott az elmúlt napokban. Az amerikai haditengerészet váratlan bejelentése illeszkedik az idei Nemzeti Védelmi Stratégiához. Washington és Brüsszel eközben Pekinget súlyos nyomás alá helyezte a kereskedelem- és befektetés-politikában.
Egymásnak feszülő nagyhatalmak: egy nem várt bejelentés mindent felforgat?
https://privatbankar.hu/makro/egymasnak-feszulo-nagyhatalmak-egy-nem-vart-bejelentes-mindent-felforgat-318295
avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-05-11, 17:43

Sokat elárult a CIA-n belüli gondolkodásmódról, hogy Haspel mindenfajta finomhangolás nélkül egy politikai kategóriába sorolta Észak-Koreát, Iránt, Kínát és Oroszországot. Szavai teljesen egybeestek a Trump kormányzat új Nemzetvédelmi Stratégiájával. Sokatmondó, hogy az amerikai titkosszolgálatokkal jó kapcsolatot ápoló David Ignatius vezető újságíró milyen érvekkel állt Haspel kinevezése mellé a Washington Post-ban.
Forr a levegő Trump CIA-s jelöltje körül – formálódik a háborús kormányzat
https://privatbankar.hu/makro/forr-a-levego-trump-cia-s-jeloltje-korul-formalodik-a-haborus-kormanyzat-318369
avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-05-12, 11:58

Donald Trump magyar idő szerint kedd este felmondta az Iránnal kötött atomalkut. Azóta különös dolgok sora történt a Közel-Keleten:
- Irán először mért közvetlen csapást Izraelre.
- Válaszul Izrael 45 éve legnagyobb légi hadműveletét hajtotta végre Szíriában, iráni célpontok ellen.
- Amire válaszul Oroszország nem Izraelt ítélte el, hanem mindkét felet mértéktartásra szólította.
- Ennél is furább, hogy a Szíriában állomásozó orosz erők nem indították be a légvédelmet az izraeli gépek ellen; Izrael pedig előre szólt az oroszoknak, hogy lőni fognak.

Ha ehhez még hozzávesszük, hogy miután Benjamin Netanjahu Moszkvában tárgyalt, a Kreml hirtelen leállította az Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek szállítását Szíriába, láthatjuk, hogy nagy átrendeződés kezdődött a térségben. A jelekből nehéz olvasni, egyszerre lehet belőle következtetni a konfliktus eszkalálódására, de arra is, hogy a szíriai polgárháború éveiben szorosan együttműködő Oroszország és Irán érdekei most, Aszad rezsimének de facto győzelmével hirtelen távolodni kezdtek egymástól. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Izraelnek igazából nem áll érdekében a nyílt háború Iránnal, Iránban pedig még nem dőlt el a háborúpártiak, és a Szíriában elköltött milliárdokat inkább a hazai gazdaság fellendítésére fordítani akaró reformisták harca.
Ha szerencsénk van, akkor csak ugyanennyire marad borzalmas hely a Közel-Kelet
https://444.hu/2018/05/11/ha-szerencsenk-van-akkor-csak-ugyanennyire-marad-borzalmas-hely-a-kozel-kelet


Az atomalku amerikai felrúgása után eszkalálódott a régóta tartó konfliktus, amit határain kívül igyekszik tartani a két ország. Minden eddiginél jobban kiéleződött az Izrael és Irán közötti konfliktus azzal, hogy izraeli harci repülőgépek csütörtökre virradó éjjel iráni katonai állásokat támadtak a szomszédos Szíriában. Erre azután került sor, hogy az izraeli hadsereget - közlése szerint - iráni rakétatámadás érte a Golán-fennsíkon. Irán a szíriai polgárháborúba az Aszad-rezsim szövetségeseként szállt be. Mostanra úgy látszik, Bassár el-Aszad visszaszerzi az uralmat Szíria felett, Irán azonban fenntartja katonai jelenlétét az országban, és támogatást nyújt iraki síita milíciák, valamint a libanoni Hezbollah számára. Miután Iránban 1979-ben keményvonalas, teokratikus vezetés került hatalomra, Izraelre a muszlim föld illegitim megszállójaként tekintett, célként tűzve a zsidó állam elpusztítását, ám a konfliktust a két állam határain kívül sikerült tartani. Irán szíriai jelenlétére azonban Izrael fenyegetésként tekint, olyannyira, hogy hétfőn egy izraeli miniszter közölte: végeznek Aszaddal és megdöntik a rendszerét, ha ez fennmarad.
Szíriában ütközik meg egymással Irán és Izrael
https://24.hu/kulfold/2018/05/12/sziriaban-utkozik-meg-egymassal-iran-es-izrael/
avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-05-14, 11:38

Az atomalku felmondása ellen hiába érvelt Merkel és Macron is személyesen Washingtonban. Mélyponton az európai - amerikai viszony, és ennek Moszkvában örülnek a legjobban.
Hiába győzködte May, Merkel és Macron is az amerikai elnököt, Trump múlt kedden felmondta a 2015-ös atomalkut Iránnal. Európai nagyvállalatok sora kötött milliárdos üzleteket Iránnal az alku nyomán az elmúlt két évben. Ezek jó részét most orosz és kínai cégek vehetik át.
A németeknek és a franciáknak nagyon fáj, az oroszoknak viszont kiváló Trump Irán-politikája
https://444.hu/2018/05/14/a-nemeteknek-es-a-franciaknak-nagyon-faj-az-oroszoknak-viszont-kivalo-trump-iran-politikaja
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-05-18, 12:33

A geopolitika szintjén zajló kaotikus folyamatok jelen idő szerint már értelmezhetetlenek a klasszikus megközelítés szerint: Netanjahu Moszkvában ünnepel Putyinnal, miközben izraeli harci gépek Szíriában bombáznak, Trump felrúgja az atomalkut, pozícióba hozva Pekinget és Moszkvát, miközben tovább rombolja Európa és az USA kapcsolati rendszerét, Oroszország és Kína szorosabb együttműködésen dolgozik, miközben Kína a háttérben kész konfrontálódni az orosz olajcégekkel is a dél-kínai tengeren, Törökország nyíltan Irán mellé áll és hazaküldi az izraeli nagykövetet, miközben Szaúd-Arábia már saját nukleáris fegyverkezésről beszél a nemzetközi sajtóban. A folyamatok kibontakozása egyre inkább igazolja azokat a korábbi alternatív médiaként nevezett hírforrásokat, melyek írásait a jól tájékozott és művelt publikum egy része – tökéletesen felülve a korábbi CIA propagandának - nemes egyszerűséggel összeesküvés-elméleteknek titulált. A jelenleg zajló geopolitikai folyamatokra és eseményekre gyakorlatilag nincs ésszerű magyarázat, ha a deep-state vagy a shadow goverment elméleteket kizárjuk a képletből. Akinek ez túl sok, az kerülje el messziről azt, hogy megpróbálja felfogni a jelenkor geostratégia realitásait, mert nem fog sikerülni ésszerű és épeszű magyarázatot kapnia arra a katyvaszra, ami körülöttünk és a fejünk felett zajlik. Aki képes nyitottan szemlélni a maga egyszerű valóságában a helyzetet, az viszont rengeteg egyéb infóhoz juthat a számtalan kiátkozott oldalról és hírforrásból, csak győzze kiválogatni a realitáshoz közeli dolgokat.

A magam részéről azt javaslom, hogy minden előzetes elvárás nélkül csak csendes szemlélőként figyeljük a világ eseményeinek folyását, az események a maguk valós mivoltukban ki fognak bontakozni és onnantól mindenki számára egyértelmű lesz majd a leányzó fekvése. A nagyléptékű geopolitikai átrendeződések és változások már beindultak, ennek kifutása és következményei pedig a rettentő sok kérdőjel és ködösítés miatt egyenlőre megjósolhatatlanok.

Jelen idő szerint elemezni a napi eseményeket sok értelmét nem látom, mert a szövetségesek és az ellenségek nem azok és nem ott vannak, mint ahol eddig – közmegegyezéssel – elfogadottak voltak, így bármiféle elemzés és jóslat - ami a jelenkor látható keveréseire épít - szimplán kudarcra van ítélve.

Néhány érdekes napi mainstream cikk - külön kommentár nélkül:
https://g7.24.hu/allam/20180510/orosz-es-nemet-exkemek-dolgoznak-azon-hogy-atvegyek-az-europai-gazpiac-feletti-uralmat/
https://g7.24.hu/penz/20180512/olyan-nepszavazas-jon-svajcban-ami-bedontheti-a-teljes-bankrendszert/
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/nagy_meglepodest_okoznak_az_oroszok.661973.html
http://kitekinto.hu/2018/05/12/europan-kivul/iran-melle-allt-torokorszag-testveri-orszagnak-tekintik/?ref=hirstart
http://www.atv.hu/kulfold/20180514-szkripal-ugy-az-orosz-brit-kettos-ugynok-europai-titkosszolgalatokat-informalhatott
http://kitekinto.hu/2018/05/17/europan-kivul/transzatlanti-szovetseg-elt-73-evet/?ref=hirstart
http://kitekinto.hu/2018/05/17/europan-kivul/peking-a-rosnefttel-is-szembeszall-a-del-kinai-tengeren/?ref=hirstart
http://kitekinto.hu/2018/05/18/europan-kivul/a-nemetek-torkig-vannak-az-egyesult-allamokkal/?ref=hirstart
https://888.hu/article-francis-fukuyama-szerint-orban-viktornak-igaza-van
https://privatbankar.hu/makro/trump-vegleg-egyedul-marad-merkel-es-putyin-ma-talalkozik-318557
avatar
akagi

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by akagi on 2018-05-18, 20:27

A magam részéről azt javaslom, hogy minden előzetes elvárás nélkül csak csendes szemlélőként figyeljük a világ eseményeinek folyását, az események a maguk valós mivoltukban ki fognak bontakozni és onnantól mindenki számára egyértelmű lesz majd a leányzó fekvése.
Gondolod?
Amit az előzőekben felsoroltál... orosz rulett (Totál káosz!)
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-05-18, 21:17

Üdv Akagi!
Az Észak-Korea körüli pávatáncot nem is említettem, az egy külön fejezet. Észak-Korea a shadow goverment magánvállalkozása, ők hozták létre, ők pénzelik és ők tartják fent mesterségesen - és ez csak egy szegmense annak a gigantikus nép- és nemzethülyítő átverésnek, ami itt folyik.
Lásd ami van önmagában és közben felejts el minden betanult (helyesebben betanított) klisét - egészen új dimenzió nyílik meg és hirtelen egy csomó látszólagos ellentmondás logikussá válik.
Összeesküvés? Laughing
Occam borotvája.
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-05-18, 21:29

Bár ez elsősorban haditechnikai kérdés, mégis ide rakom be, mert alapvetően boríthatja meg a stratégiai erőegyensúlyt:

Az USA nem egy vesztes a hiperszonikus fegyverkezési versenyben
http://kitekinto.hu/2018/05/14/europan-kivul/az-usa-nem-egy-vesztes-a-hiperszonikus-fegyverkezesi-versenyben/?ref=hirstart
Persze, mert versenyben sincsenek.
Ekkora gigabaromságot etetni a jónéppel, hogy nem egy vesztes. Akkor mi, egy győztes?

America's top nuclear commander told lawmakers in March that U.S. forces are unable to shield against a hypersonic weapon.
"We don't have any defense that could deny the employment of such a weapon against us," Air Force Gen. John Hyten, commander of U.S. Strategic Command, told the Senate Armed Services Committee.

https://www.cnbc.com/2018/05/15/russia-hypersonic-weapon-likely-ready-for-war-by-2020-us-intel.html
A lemaradásuk rövidesen az amerikai hadászati képességek leértékelődését jelenti.
Az USA vereségre áll a harcászati és hadászati hiperszonikus versenyben, a mostanra kifejlesztett rakétavédelmi rendszereiket alapjaiban kellene áttervezni, hogy érjenek is valamit ilyen fegyverek ellen.
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-05-18, 21:34

A The Wall Street Journal című lap pénteki értesülése szerint megszakítják az amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlatot, Washington ugyanis beleegyezett Szöul erre vonatkozó kérésébe.
http://kitekinto.hu/2018/05/18/europan-kivul/megszakitjak-az-amerikai-del-koreai-hadgyakorlatot/?ref=hirstart
Igen, nagyjából így tálalják azt, hogy a shadow goverm. ott és úgy csinál hülyét a hivatalos amerikai kormányzatból, ahogy akar - ki parancsol itt kinek?
A "szarkupac" Észak-Korea "zsírdisznó" ura fél kézzel játszik, az USA meg tántorog ide-oda közben.
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-05-18, 21:41

A három nagy kísérleti modell közül a szovjet minta bukott meg először, aminek a romjain gyorsan létrehoztak egy újabb szovjet mintájú uniót, mintegy tűzoltásként (SZU – EU).
A másik nagy kísérleti modell is bukásközeli állapotba jutott (USA).
A legsikeresebb kísérleti modellnek kicsiben Észak-Korea, nagyban pedig Kína bizonyult – a világ valódi irányítói ebbe az irányba fordították a kormánykerekeket mindenhol – és rövidesen megérkezünk 1984-be (még kell hozzá 5G rendszer és egy pár apróság, de közel van már).

http://kitekinto.hu/2018/05/18/europan-kivul/kina-eletre-hivta-az-1984-et/?ref=hirstart


avatar
akagi

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by akagi on 2018-05-18, 22:49

Szia Monte!
Rég jártál "errefele" és megint egy kalappal locsolsz felénk! Megértem csüggedésed okát, de egy kis "hurá" optimizmus igen csak jól jönne:
"Az Észak-Korea körüli pávatáncot nem is említettem, az egy külön fejezet."
Pedig, nekem van még: A KOREAI GYERMEKEKÉRT 1Ft-os szolidaritás bélyegem 1953-ból és még élünk! De, ahogy a világ hülye korrupt vezetőit elnézem, hát.., talán neked lesz igazad? tehetetlen düh
avatar
akagi

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by akagi on 2018-05-18, 23:10

A három nagy kísérleti modell közül a szovjet minta bukott meg először, aminek a romjain gyorsan létrehoztak egy újabb szovjet mintájú uniót, mintegy tűzoltásként (SZU – EU).
A másik nagy kísérleti modell is bukásközeli állapotba jutott (USA).
A legsikeresebb kísérleti modellnek kicsiben Észak-Korea, nagyban pedig Kína bizonyult – a világ valódi irányítói ebbe az irányba fordították a kormánykerekeket mindenhol – és rövidesen megérkezünk 1984-be (még kell hozzá 5G rendszer és egy pár apróság, de közel van már).
Monti!
Ha!
Horthy kapott volna még tíz évet..:
- oktatás
- gazdaság
- monetáris politika
egy király nélküli királyságban. A hadügyet nem említem, mert az egy katasztrófa volt részéről!
Wink
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-05-19, 09:35

Akagi

Nem csüggedek, erről szó sincs, gyakorlatilag időm nincs rá, olyan sok dolog van. Sőt, a híreken néha kajánul vigyorgok, sok régi dolog visszaigazolódik lassacskán.
Horthy és rendszere semmiféle jövővel nem rendelkezett abban a viszonyrendszerben, amiről írtam és amit hívjunk az egyszerűség kedvéért összeesküvés-elméletnek (valójában tervszerű társadalom formálás).
avatar
akagi

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by akagi on 2018-05-19, 16:06

Monte!
Nagyon közel áll hozzám a világpolitikai hozzáállásod!
De!
A kettőn közötti antagonisztikus meglátásunkat téged az internet befolyásol engem meg a tapasztalat!
Ha, érdekel valakit:
a KGB 1974-ben bűbáj (ha , érdekel, magánban leírom!) módon indexre tett, de utána évekig jártam a zárt városokat mert a tudásomra szükség volt! (A megalkuvás színtiszta csurgatott példája!). Most ezt képzeld el mostanság globálisan... Ugye-ugye! A sok-sok hülye politikus a "szakértői" gárdájával nem tud előbbre jutni! A háttérben a fejlesztők, meg hozzák a szintet...
Horthy:
Miért tartotta meg a királyságot, ha nem lehetett király? (Ha szőke nő lennék: csak!) Nagyon bízott az ANTANT szavahihetőségében, és ez lett a vesztünk! (Lásd: késői fegyverkezést! Ezért akasztanám!(Egy otrantói hőst?).) Vallom, hogy a Magyar Királyság jogszabályai ma is "versenyképesek"!
Hol van már az OTI? Az SZTK megfelelője sincs meg!
A világszínvonalú (porosz) oktatás megfelelője sincs meg! (Hány zsidó Nobel-díjas tudósunk kapott Berlinbe tanulás ösztöndíjat? (Hála:Kleisberger Kúnónak!). Meg akik itthon maradtak: Kandó, Bláthy stb.
Találós kérdés: Melyik volt a legjegyzettebb valuta a második világháború előtt? Hát a Pengő!
- Melyik belügy szervezeti felépítését tanítják még ma is az USA-ban? Hát a Csendőrségét!
Bocsika!
Az objektív látásmódod fejlesztése képen... lol!
Ennyi felkiáltójel? Na, kapok a pofámra! (phu, most is?) Crying or Very sad
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-05-23, 08:33

Akagi
Tőlem biztosan nem kapsz. Amiket felsoroltál lehet, hogy igaz dolgok, de jelen idő szerint nem túl relevánsak így sem előrelépést, sem megoldást nem kínálnak számunkra.

Néhány érdekes cikk - heti sajtószemle kicsiben:


Japán-orosz-török összefogás
https://privatbankar.hu/makro/osszefognak-az-oroszokkal-kokemenyen-visszautnenek-trumpnak-318649

Kitől/mitől félnek ennyire?
https://888.hu/article-svedorszagban-mar-haborura-keszulnek?source=hirstart

Az ukrán haderő vegyi fegyvereket vetett be a saját lakossága ellen - megvan a koronatanú:
https://magyaridok.hu/kulfold/ukran-katonatanu-kijev-vegyi-fegyvereket-vetett-be-sajat-nepe-ellen-3118951/

Fordulat készül Taljánföldön:
https://444.hu/2018/05/22/europa-a-hajat-tepi-az-uj-olasz-kormany-mindent-felborithat

avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-06-06, 12:55

Trump bizalmi emberei új politikai garnitúrát akarnak látni Nyugat-Európában. A keményvonalas, fiatal osztrák kancellár a jelek szerint elnyerte Washington tetszését. A Fehér Ház és a Pentagon fel van háborodva azon, hogy Berlin csupán GDP-jének 1,3 százalékát költi jövőre védelmi kiadásokra.
Több, mint 85 évvel azután, hogy Washingtonban aláírták a Smoot-Hawley Vámtörvényt, amely világszerte elmélyítette a gazdasági depressziót, Trump és csapata újra a protekcionizmushoz fordul. Ez utóbbi természetesen hozzájárul annak a transzatlanti rendszernek a felbomlásához, amelyet éppen Washington hozott létre a második világháború végén azzal a céllal, hogy megelőzze a múlt századi világégések megismétlődését. A Fehér Ház különösen Berlin geopolitikai helyzetét ássa alá a globális kereskedelmi rendszer felrúgásával, hiszen 1950 óta az képezte a modern Németország új identitását és nyugati beágyazottságát.
Trump meg akarja dönteni Merkel kormányát?
https://privatbankar.hu/makro/trump-meg-akarja-donteni-merkel-kormanyat-319017
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-06-07, 22:00

"Ifjabb Robert Kennedy szerint árulkodó, hogy Donald Trump 2021-ig halasztotta a merényletről szóló anyagok bemutatását.
John Kennedy elnök meggyilkolásának szálai a Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA) vezethetnek - mondta a Fox televíziónak adott interjújában ifjabb Robert Kennedy, akinek édesapját, Robert Kennedy igazságügy-minisztert éppen ötven évvel ezelőtt gyilkolták meg.
Ifjabb Robert Kennedy szerint az embereknek végre meg kellene ismerniük az igazságot a Kennedy-gyilkosság ügyében, idézi a nyilatkozatot az MTI."

http://nepszava.hu/cikk/1161716-megszolalt-a-csaladtag-a-cia-nak-koze-lehet-a-kennedy-gyilkossaghoz/

Az összeesküvés-elmélet kifejezést a CIA találta ki, pont a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban, hogy hiteltelenné tegyen minden gondolkodó egyént a birka közvélemény szemében. A bégetés persze azóta is tart jó sok felé, de egy szép napon így-is úgy-is kiborul a bili Kennedytől kezdve egészen 9/11-ig, a bégetők akkor majd csendben elhúznak a hátsó kertek alatt.
avatar
nekerdez

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by nekerdez on 2018-06-10, 10:16

@Montezuma írta:"Ifjabb Robert Kennedy szerint árulkodó, hogy Donald Trump 2021-ig halasztotta a merényletről szóló anyagok bemutatását.
John Kennedy elnök meggyilkolásának szálai a Központi Hírszerző Ügynökséghez (CIA) vezethetnek - mondta a Fox televíziónak adott interjújában ifjabb Robert Kennedy, akinek édesapját, Robert Kennedy igazságügy-minisztert éppen ötven évvel ezelőtt gyilkolták meg.
Ifjabb Robert Kennedy szerint az embereknek végre meg kellene ismerniük az igazságot a Kennedy-gyilkosság ügyében, idézi a nyilatkozatot az MTI."

http://nepszava.hu/cikk/1161716-megszolalt-a-csaladtag-a-cia-nak-koze-lehet-a-kennedy-gyilkossaghoz/

Az összeesküvés-elmélet kifejezést a CIA találta ki, pont a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban, hogy hiteltelenné tegyen minden gondolkodó egyént a birka közvélemény szemében. A bégetés persze azóta is tart jó sok felé, de egy szép napon így-is úgy-is kiborul a bili Kennedytől kezdve egészen 9/11-ig, a bégetők akkor majd csendben elhúznak a hátsó kertek alatt.


Kedves Montezuma új elemzés a világ folyamatairól mikor várható tőled? Mivel az események olyan mint ha nagyon felpörögtek!?
Közel jövőben az olaszok vagy Deutsche bank fog bedőlni, mert a magyar kormány is elkezdte a tartalékait látványosan növelni??
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-06-10, 19:16

Nekerdez, Akagi és mindenki más, akit érdekel

Mint korábban írtam, igen nehéz és gyakorlatilag felesleges is mélyebb elemzésekbe menni a napi/heti geopolitikai zűrzavart illetően, hatalmas örvénylések és - Bogár László professzor szavai után – tektonikai mozgások vannak, amelyek a jelenlegi rendszer teljes mértékű instabilitásáról és kiegyensúlyozatlanságáról nemhogy árulkodik, hanem egyenesen ordít.

Olyan ez, mint egy kilengő, repedező és omladozó torony, azt tisztán látjuk, hogy ez bizony össze fog omlani, de azt még nem, hogy melyik kilengés lesz az utolsó, amikor végleg megadja magát a maradék kohéziót biztosító struktúra, melyik irányba kezd majd leborulni és végül kit fog garantáltan agyonnyomni.

De hogy ne maradjunk teljesen vélemény és elemzés nélkül, így pár észrevételt és néhány figyelemre méltó cikket/hírt megosztok, de ezek is inkább csak pillanatfelvételek abban a valóban gyorsuló folyamatban, ami így vagy úgy, de örökre meg fogja változtatni a jelenlegi civilizációnk status quo-ját, rosszabb esetben a létét. Ez a változás nem valamikor a távolabbi jövőben fog bekövetkezni, hanem már el is kezdődött, a lefutása pedig – figyelembe véve az elmúlt évszázad történelmét – nem hosszú évtizedek alatt fog lezajlani, hanem maximum pár év alatt, azaz még bőven a mi életünkben és belátható jövőnkben.

A Nyugat hanyatlása nem egy divatos orosz propaganda, hanem kőkemény valóság és a napi szinten az orrunk előtt zajló folyamat. Hiába a látványos technikai újítások sora (bár, ha jobban belegondolunk, ezek egyre szűkebb spektrumra koncentrálódnak és közben már a riválisok is többé-kevésbé felzárkóztak), hiába a hangzatos jelszavak és deklarációk sorozata, a jelenlegi amerikai világrend finoman szólva is a végóráit éli. Az eddig ismert és amerikai világrend néven futó globális civilizációs berendezkedés teljes összeomlása mostanra matematikai bizonyosság, a Z. Brzezinski által megfogalmazott 6 tétel megvalósítása, ami az USA újbóli felemelkedéséhez és konstans világelsőségéhez lenne szükséges, egészen egyszerűen fizikai képtelenség.

A Trump-kormányzat hatalomra kerülése és eddigi működése tökéletesen jellemzi az USA vezette világrend stratégia nélküliségét, képtelenek bármiféle valódi választ adni arra a helyzetre, aminek a kialakulása döntő részben pont az USA hibás paradigmákra épült rendszerének végterméke.
Trump és kormányzata egyre drasztikusabb módon veri szét az eddig amerikai szövetségi rendszer maradékát is és közben – indirekt módon - egyre jobb pozícióba hozza a globális játéktérben Kínát és Oroszországot.

Az Egyesült Államok világelsősége nélkül a jelenlegi NATO és Nyugat-Európa katonailag nem sok vizet zavar, sem Oroszországnak, sem Kínának nem valós ellenfelei egy nagyméretű háború esetén. Az EU gazdaságilag nagyobb és erősebb hatalom, mint az USA, ez viszont megfelelő katonai erő és koherens világpolitikai stratégia nélkül csak agyaglábakon álló óriás, amivel az USA immár napi szinten is visszaél és mindent megtesz azért, hogy az EU-t alapjaiban „reformálja meg”, azaz tegye működésképtelenné és végül egy széteső, már csak papíron működő nyugdíjas klubbá.

A legdrámaibb folyamatok Washingtonban zajlanak a színfalak mögött, ahol immár előhúzták az USA utolsó érvét: a hadseregük erejét. Ezzel is akad probléma, mégpedig nem kicsi.

Az egyik az, hogy a jelenlegi amerikai katonai erő a hivatalos és hurrá optimista propaganda ellenére nincs abban a helyzetben, hogy az orosz vagy kínai haderővel szemben bármilyen szinten is döntő fölényt érjen el, azaz a világháborús Patyomkin-hisztérián az orosz és a kínai haderő és vezérkar könnyedén átlát. Nincs az amerikai hadsereg kezében semmi olyan, amivel valóban zsarolhatná vagy a falhoz állíthatná katonailag Kínát és Oroszországot, miután a két ázsiai világhatalom kezében olyan mértékű valós és brutális katonai csapásmérő erő összpontosul, ami képes harminc perc alatt végleg és visszavonhatatlanul megsemmisíteni az Amerikai Egyesült Államokat fizikailag, bármit is csinál a Pentagon és a Fehér Ház, akárhány repgép hordozót küld szét a tengereken, akárhány B-1B-t vagy F-35-öst telepít a határok közelébe, akárhány tankkal vonul is fel a térségben.
Az USA háborús/világháborús fenyegetése merő blöff, sem erejük, sem esélyük egy ilyen háborút nemhogy megnyerni, de egyáltalán ideig-óráig kordában tartani sem. Természetesen senki sem tiltotta meg Amerikának, hogy nekimenjen Moszkvának és Pekingnek és bevállaljon egy globális termonukleáris háborút, ha ragaszkodik a garantált és gyors öngyilkossághoz, hát rajta, de én ebben egyre kevésbé hiszek.

Amerika ehhez gyáva - mint mindig - és esze ágában sincs elhamvadni, sokkal inkább szeretné másokkal megvívatni ezt a háborút, csak ezzel is akad egy kis probléma: Oroszország és Kína ellen Oroszországon és Kínán kívül nincs senki, aki a siker legkisebb esélyével kezdhetne háborúba ellenük.
Egy orosz-kínai háború a jelenlegi geopolitikai helyzetben maximum perverz vágyálom marad abszolút zéró realitással, ennek a belátható időn belül gyakorlatilag semmi esélye. Innentől kezdve az USA számára patthelyzet van, amiben, ha bármelyik fél ellen fellép, akkor azonnali sakk-matt: Moszkva és Peking közös parancsnokság alatt képes az USA elleni közös katonai fellépésre és a közvetlen katonai összeütközésre, amit az USA képtelen lesz megnyerni, de garantáltan belepusztulni azt könnyedén.

A Trump-kormányzat nemcsak a birodalmi Amerika globális kapcsolati rendszereit veri szét, hanem ezzel egyetemben megindult az USA belső társadalmi szétszakadásának következő felvonása is, a globális rendszerük szétverésének sikere be fogja indítani az USA, mint államalakulat gyakorlati felbomlási folyamatát is. Évekkel ezelőtt mindenki nevetett Pananyin elméletén, pár éven belül nagyon kíváncsi leszek az akkori hahotázók véleményére, főleg, ha a Trump adminisztráció tovább folytatja a menetelését a megkezdett irányba.

Ahogy elnézem a folyamatokat, Kínát immár semmi sem sürgeti, az élesedő orosz-amerikai katonai szembenállás leárnyékolja Kínát is, aki még több zsozsót tud fektetni a saját technológiai, ipari és katonai fejlődésébe, az oroszokkal való egyre szorosabb együttműködés pedig Moszkvának is valós alternatívát kínál a bomladozó nyugati struktúrába történő integráció helyett. Trump hiába szeretné a G7-ek csapatában látni ismét az oroszokat, nem az európai ellenálláson bukik igazából a dolog, hanem azon, hogy Putyin Oroszországát nem érdekli a G7.
A G7-nek nem tagja Kína, India, Brazília, Dél-Korea, Irán, Törökország, Indonézia, Dél-Afrikai Köztársaság és egy jó ideje Oroszország sem – ez így kissé erőtlennek és komolytalannak tűnik 2018 valóságában.

Volt közben egy Bilderberg találkozó is, ahol megvitatták a jelenlegi globális világhelyzetet és állítólag az Oroszország elleni háborút is. Ha és amennyiben ennek a csoportnak van még elég politikai, gazdasági és katonai erő a kezében, akkor hajrá, majd meglátjuk, én viszont személy szerint egyre inkább szkeptikus vagyok a valódi hatékonyságukat és potenciáljukat illetően, főleg a minapi G7 csúcs után, amit a sajtó egyre inkább G6+1-nek nevezett.

Oroszország nemzetközi elszigetelése és szankcionálása totál kudarc, Oroszország globális presztízse és befolyása annál jobban növekszik, minél inkább elszigetelni akarják. Bár az európai „szövetségesek” nem kértek Trump Oroszország ötletéből a G7 csúcson, de előtte egymás kezébe adták a kilicset Moszkvában – azaz nem Oroszországból nem kérnek, hanem egy USA-t pártoló Oroszországból a G7-en belül! Óriási a különbség, amit a nyugati mainstream igyekszik persze elodázni némi kis csúsztatással és csekély sikerrel.

Végezetül még egy meglátás, amiről évek alatt sem változott a véleményem: Oroszország (és mögötte Kína) döntő fölényt akar elérni a hadászati nukleáris csapásmérő fegyverzetek terén (eddig igen jól áll a szénájuk a témában, főleg az oroszoké), amit egy szép napon be is fognak vetni, ha szükségesnek ítélik, megelőzve minden riválist és ezzel eldöntve a következő évszázadokban a maradék világ feletti világuralom kérdését.
Oroszország a Nyugat elleni elsöprő erejű nukleáris megelőző csapásméréshez építi ki a hadászati atomarzenálját, az USA mind a hadászati fegyverkezés, mind a folyamatban lévő orosz hadászati fejlesztések elleni védelem területén lemaradt.
Ez természetesen nem jelent automatikusan egy oroszok által indított globális atomháborút, de a törekvés látszik és a sikere is egyre inkább realitássá válik: az orosz hadászati nukleáris fölény kapujába érkezett a világ, ami alapjaiban fogja megváltoztatni a világhatalmak hangnemét és cselekvési potenciálját.

Igazán stílszerű lesz az új holland szobor a nyugati világhegemónia bukásáról:
http://driesverhoeven.com/en/project/sic-transit-gloria-mundi/




Az elmúlt hetek ajánlott cikkei:
https://privatbankar.hu/makro/trump-putyin-karjaiba-tereli-szovetsegeseit-318704
http://mandiner.hu/cikk/20180525_abe_oroszorszagnak_es_japannak_meg_kell_kotnie_a_bekeszerzodest
https://888.hu/article-szep-lassan-bucsut-inthetunk-az-amerikai-egyesult-allamoknak-is
https://www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/az_usa_felpofozta_baratait_beutott_a_legrosszabb.663482.html
https://g7.24.hu/vilag/20180531/trump-az-eu-val-is-kereskedelmi-haborura-keszul/
https://g7.24.hu/vilag/20180601/trump-igent-mondott-a-kereskedelmi-harca-amerika-szovetsegesei-visszavagnak/
https://www.hirado.hu/kulfold/kulpolitika/cikk/2018/06/02/szaud-arabia-katonai-csapassal-fenyegeti-katart/
http://www.atv.hu/kulfold/20180607-putyin-kemeny-uzenetet-kuldott-ukrajnanak

https://nypost.com/2018/06/02/nato-chief-says-alliance-wont-protect-israel-if-iran-attacks/
(!!!)

https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2018/06/07/atomalku-utan-europa-es-amerikai-hadat-uzenhet-egymasnak/
https://444.hu/2018/06/08/trump-visszavenne-az-oroszokat-a-g7-be
http://kitekinto.hu/2018/06/08/europan-kivul/szukseg-eseten-osszefog-kina-es-oroszorszag/?ref=hirstart
http://lovasistvan.hu/2018/06/08/szingapurban-asztanaban-es-szentpetervaron-alakul-az-uj-vilagrend/
https://444.hu/2018/06/08/kinai-kormanyzati-hackerek-elloptak-az-amerikai-szuperszonikus-vizalatti-raketa-tervet
https://www.portfolio.hu/gazdasag/az-europaiak-lesoportek-az-asztalrol-trump-javaslatat-nem-kernek-oroszorszagbol.288308.html

Nos, kérnék mindenkit, hogy ennyivel egy jó időre érje be, ha bármi olyan történik, ami drámaian befolyásolja az eddigi véleményemet (nem kizárt), akkor azonnal jelentkezni fogok, ígérem.
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Montezuma on 2018-06-12, 08:46

" />

Kim és Trump egymás politikai sikerének kovácsai.
Mindkét vezető remek reklámot csinált a másiknak, Trump indulhat a Béke Nobel-díjért, Kim pedig nemcsak legalizálva lett, de világpolitikailag egyenesen fontos vezetővé vált.
Milyen remekül is megy a színház az USA - Észak-Korea között immár lassan 70 éve, hiába no, mindig jól jön egy megbízható kis "ellenséges" diktatúra az USA-nak Ázsiában.
avatar
Python

Re: [BIZTPOL] A nagy sakktábla

Témanyitás by Python on 2018-06-15, 20:48

Egy öntudatában, gazdasági és katonai erejében megerősödött Korea az USA és Japán ellensége lehetne.

Jöttem, láttam, és ripsz ropsz győztem! – sugallta Donald Trump amerikai elnök az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsongunnal folytatott tárgyalásait követően. De ahogy telnek a napok, úgy válik zavarosabbá a kép. Mind többen teszik fel a kérdést: miért is csinált bohócot magából Trump azzal, hogy egyszeriben fontos lett neki az általa korábban lesajnált, sőt kigúnyolt, lekicsinyelt és minden módon megfenyegetett Kimmel való találkozás.
A válasz után talán azon a tájon kell kutakodni, amelyről mintha megfeledkezett volna a sajtó. Én is csak az Észak-Korea: a szankciók maradnak című posztom másnapi kiegészítésében utaltam arra, hogy a Trump–Kim csúcs idején már a koreai helyzet normalizálására irányuló, 2017 végén kialakított, közös kínai-orosz program második szakasza zajlott – különösebb hírverés nélkül. Az első fázisban az atomfegyver-kísérletek leállítása volt a cél. A rakéták ugyanis olyan célponttá tették az országot, amelynek esetleges amerikai megtámadása kínai és oroszországi területekre is kihathatott volna. A második szakaszban az északi és a déli országrész vezetőjének találkozóját kellett tető alá hozni, amelynek végső célja a két állam újbóli egyesítése, amihez Kínának és Oroszországnak hosszú távú érdekei fűződnek.

Trump a koreai egyesítés ellen
http://bekialtas.blog.hu/2018/06/15/trump_a_koreai_egyesites_ellen

    Pontos idő: 2018-07-20, 09:03