Visszajelzés - Page 2

Biztonság politikai fórum

Visszajelzés

Share
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-11-28, 21:52

@Montezuma írta:Nohát, mi történt itt?
Nickname karanténba került azt látom, de nem lehetne őt feloldani?
Már csak azért kérdem, mert így hiába is reagálnék a magam részéről az írására, nem tud majd válaszolni és így meg nem fair a dolog.
Nyilván nem a like/dislike nevesítésének ötletére gondoltam, mert az szerintem tök mindegy, hogy ki, mit és miért adja, ugyanis nem ez a lényeg.
Szia!

Először nem szóltam érte, mert elírásnak vettem, de ismételten megtetted, ráadásul a következő beírásodban is, hogy nem az itteni nevemet (nickvagyok) írtad le, és ezért már szót emelek, és jelzem, hogy olvasd el rendesen, és a szerint is említs vagy szólíts meg legközelebb.

Épp az a lényeg, hogy ne a jellemtelenség legyen a támogatott, hanem az, hogy jelenjen meg a nick is egy ilyen mellett, azaz, a felvállalás!! Legyen az akár negatív, akár pozitív értékelés esete. Aki ezt nem támogatja, az épp azért teszi, mert jellemtelen! Az meg, aki negatvat jelöl, adjon is mellé tartalmat, hogy azt miért ítélte meg annak! Aki ezt elmulasztja, az vagy jellemtelen vagy buta!

@Montezuma írta:Hoppá, köszönet!

Látod Nickname, lehet változtatni a dolgokon és senki sem törölte a hozzászólásodat!
A legutolsó hozzászólásodhoz néhány gondolat:
1. A saját magaddal szembeni elvárásokat ne vetítsd ki, az emberek és az emberiség így nem váltható meg, de ez nem is cél. Mindenki váltson meg magán kívül akár csak egyetlen lelket és máris meg van váltva az egész világ bőségesen!
2. Sem az egyén, sem a kollektív emberiség nem kerülheti el a sorsát és nem is kell, hogy elkerülje. Miért gondolod azt, hogy az emberek többsége néhány hangzatos szólam után átformálja a világképét és holnaptól az egész Föld jobbá tételéért tenni is hajlandó? Szerintem egyéni szinten az egyén saját megtapasztalásai visznek csak előbbre, addig, amíg az egyén nem kap egy "kijózanító maflást" addig miért változtatna bármin?
3. Ha az emberiség elqrja a bolygót, az ökoszisztémát, akkor voltaképpen a saját életlehetőségét és jövőjét qrja el. Mi ezzel a gond? Az Univerzumot nem tudjuk elbaszarintani, csak saját magunknak adunk fel újabb házi feladatot, amit ha nem tudunk megoldani, akkor kampec. Amikor majd ég a ház, akkor majd mindenki kapkodni kezd, de addig mindenki csak elméleteket gyárt és polemizál, tisztelet a kivételnek természetesen.
4. Azért nem tesznek fel kérdéseket sokan, mert a tömeg
- meg sem tudja fogalmazni a kérdését
- nem is érdeklik azok a válaszok, amelyek nem tetszetősek számára
... emiatt a tömeg szereti az instant és reménykeltő "válaszokat", ami miatt még csak elítélni sem lehet.
5. Nem gondolnám, hogy ez a fórum a béka segge alatt lenne. Relatíve kevesen járunk ide és ahogy a szűkös idő engedi teszünk hozzászólásokat. Az, hogy kevés és ritka, az nem azt jelenti, hogy talmi és vacak!
6. Bárkinek joga van bármilyen más fórumon is hozzászólni, akár megy a xardobálás, akár nem. Ilyen szinten egyébként a 444! és a 888.hu viszi a prímet, a többi fórum ezekhez képest elsőáldozó szüzek gyülekezete.
Talán, azért nem lett törölve, mert beleírtam azt a bizonyos mondatot, így a "Csak azért se neked legyen igazad-elv" miatt maradt bent.
Többszörösen átélt tapasztalat, így a cáfolása lehetetlen bárki részéről.

Nem érdekes számodra, hogy ítélkeztek felettem, de még véletlenül sem írta meg sem nyíltan, sem privátban azt a moderátor, hogy miért is volt baja a tartalommal? Tudod, egy bizonyos műveltségi szintnél egy indokolás már természetesen íródik meg, míg az ez alattinál meg fel sem merül, mert nem tudja MÉG az illető, mi is a kötelezően használandó illem ilyenkor. Érdekes lenne, ha a bíró indokolás nélkül határozna, és csak az ítéletet hirdeti ki a vádlottból lett elítélt felé, ugye? Mert itt ez történt meg, nem más! És mi is történik meg ilyenkor? Megvonták az elítélttől a védekezési jogát!!!
1. Mindenki a saját nézetét kivetítve ítél, és e szerint is vannak az elvárásai másoktól, ha az adott oldalon valamilyen hibát vagy bajt észlel, és így szeretné annak megoldását elérni.
Hát, valahogy el kell kezdeni azt a bizonyos megváltoztatást, és az, amit lekorholsz, épp az volt. Aki egyetért vele, az csatlsakozik, aki meg nem, az ellenkezik vele. Ha korrekt, mert művelt, akkor elmondja, hogy mivel nem ért egyet, és szerinte azon, mit kéne a másik változtasson ahhoz, hogy az Ő nézetével megegyező legyen. Ezt nevezik a kommunikáció terén megbeszélésnek, és ha valamilyen eredmény születik belőle, akkor azt megállapodásnak. De, aki csak közlőmódban képes üzemelni, az a megbeszélést, a megállapodást nem ismeri, mert parancsuralmi-elv szerint működik.
2. Irányítható a sors! Ha nem lenne az, nem lennének megtámadók meg megtámadottak, mert minden menne e nélkül tovább. Ahogy a szabadságharcok is azért törnek ki, mert a nép megelégelte az adott hatalom elnyomórendszerét, azt a sorsot, és változtatni akar rajta. Vedd úgy, hogy szabadságharcolok és embereket toborzok magam mellé, mert nagyondenem tetszik az az irány, az a sorsvonal, amerre ez a lebutított, ledrogozott tömegemberekből álló nyomoronc-csoportosulás megy. A mában nem csoportok, se nem társadalom él, hanem az, aminek az imént neveztem meg. Selejtekből álló halmazok lepik el megint a Földet. A kemény idők edzetté, míg a langyi idők nyálassá teszik az embert. Nagy langyiban élünk a "fejlődésnek" nevezett miatt. Itt a langyiban nagy teret nyert magának a feminizmus, a magamimádat és az Aranyborjú imádata által kiváltott erőszakosság, és a lényeg hozzá az okoskészülékek megjelenése, ami meg az elbutulásunkhoz vezet, ami, mindezt összevetve meg nem vezet más irányba, csak a tudatlanságba. Aki harcol ellene, az képes lehet partra evickélni, aki meg nem, az meg elsodorja az ár(adat).
3. Amiről ott írsz, arról, szerintem, az adott 3 db hsz-omban nem írtam sehol. ha tévedek, mutass rá. légy szíves, hogy hol, mert akkor majd tudom, hogy a 3. pontod mire is ment válaszként.
4. Bocs, hogy az a marha vagyok, akinek nincs kedve tinóból lett ökörként leélnie a hátralevő életét, és ezért mindenre képes. És igen is szót emelek az ellen, ha a tudatlanság van trónon, és annak akarata szerint KELL éljek, mert azt követeli meg tőlem. Nem adom be a derekamat, hanem harcolok ellene, amiből azok is nyernek, akik, mint te is, erre nem képesek, de élveznék azt az időt, amiért a magamfélék harcba mennek. Jellemtelen az, aki csak habos gesztenyét akar maga előtt látni, de azért tenni nem akar semmit sem. Hogy ki és minek ítéli meg magát, az a reagálásokból szokott kitűnni. A jellemtelen még buta is, így könnyen el is árulja magát ilyenkor Smile
5. A fórum jelentése: egy adott területen vagy felületen zajló esemény neve, ahol az emberek ki- ill. megtárgyalnak 1-1 adott témát, történést. Ha ez elmarad, ahogy itt IS ez megy, akkor az egy hirdetőtábla csupán, ahová az emberek kiragasztgatják a mások által megfogalmazott nézeteket, amit ma már ritkaságszámba menő módon, néha maguk is megkommentelnek, vagy a saját véleményeiket írják meg mások nézeteiről, de nem megbeszélő stílusban, vagyis, közlik az olvasóval, hogy nekik mi is a nézetük, de annak megbeszélésére, mint írtam az előbb, már képtelenek. Erről szól a kékkel írt része annak a hsz-omnak. A következménye meg nem más, mint a Robinsonokból álló tömeg.
6. Így van, de megint érthetetlen számomra az, hogy ezt leírtad felém, mikor erről én az adott hsz-omban nem írtam semmit sem.
Jellemeztem egy viselkedést, és nem tiltottam azt! Vajon, miért lehet az, hogy a jellemezést, a jellemábrázolást, te sem vagy képes értelmezni? Kilógsz nagyon a sorból, így érthetetlen számomra. A megválaszolását meg nem szeretném még magamnak sem megtenni, mert nem akarom elhinni, így elhitetni magammal azt, hogy tényleg olyan lennél te is.

Az meg, hogy kiemeleten kezelted a 3. beírásomat, nagy butaságban levő létre utal, mert így annak eredeti értelme megváltozott. Az 1. beírásom előzménye az, amiről szól. A 2. beírásom az 1.-re nem megtörtént illem miatt született meg, míg a 3. azért, amiről szól, ami miatt szót emeltem benne egy jellemtelen viselkedés miatt. Szóval, így függnek össze a beírásaim, és csak ennek figyelembe vételével érhető el a korrekt értelmezése. Ez alól kivétel az 1., mert az külön értelmezhető, míg a további, ehhez időrendi sorrendben hozzáadva kezelendő.

u.i.: Szívesen válaszolgatnék 1-1 beírásodra, csak én nem szeretek egy klubban csakis 1 emberrel társalogni, mivel a többiek, mint látható, erre nem hajlandók vagy nem képesek, és ezért tekintek el tőle.
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Montezuma on 2017-11-28, 22:33

Üdv Nickvagyok!

Elnézést, a Nickname elírás volt, nem szándékosan tettem, valamiért ez ragadt meg bennem.

Egyetértek, nem támogatom a jellemtelenséget én sem, de őszintén szólva nem láttam itt ilyet. A like/dislike nevesítése ellen nekem nincs kifogásom, de nem tartom annyira fontosnak, hogy korteskedjek érte, mert továbbra sem tartom ezt lényegesnek.

Ezen a fórumon tudtommal eddig csak az lett törölve/áthelyezve, amit a fórumozók maguk kértek a saját hozzászólásaikkal kapcsolatban, szerintem kicsit túlreagálod a dolgot.

A nyers szókimondás szép dolog, de mi van akkor, ha teszem azt nincs teljesen igazad vagy szimplán csak nem értenek Veled egyet? Ettől még senki sem válik gerinctelen aljas emberré!

A 3. pontban írtak a saját gondolataim (ahogy egyébként a többi is), a saját tematikámat követtem, amikor a nagy általános véleményemet/tapasztalatomat írtam le pontokba szedve. Nem mindegyik konkrét válasz a Te felvetéseidre, de úgy véltem, hogy a saját álláspontom ismertetéséhez hozzátartozik ez is.
A sors valódi irányíthatóságával kapcsolatos tézisek nagyon messzire vezetnek, ha ezen az úton elindulunk, akkor eljutunk a „valójában van-e szabad akarat vagy sincs” ősrégi vitájához – ebben itt és most sem állást nem foglalnék, sem hosszabb gondolatokat sem írnék le, mert szimplán fáradt vagyok hozzá így ma este.

A 4. pontban leírtakhoz egy megjegyzés: Annak segítek, aki kéri, azzal diskurálok, aki kommunikálni akar satöbbi, satöbbi, satöbbi. Aki nem akar kommunikálni, aki nem akarja, hogy megmentsék vagy segítsenek rajta, aki nem akar tanulni vagy aki teszem azt nem kíváncsi a véleményemre, azoknál miért kellene erőlködnöm bármilyen kérdésben is?
Nekem nem lehet fontosabb más élete, tudása, világnézete, mint az adott személynek – még akkor sem, ha szerintem nem jól csinálja vagy teszi a dolgát. Lehet, hogy én így látom és gondolom, de az már korántsem biztos, hogy igazam is van, hiszen nem vagyok az ő bőrében.
Óvatosan kell ezzel bánni, mert secperc alatt a segítő szándékból elvakult ítélkezővé válhatunk és ismerjük a régi mondást is: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!

5. pont: Rajtam nem múlik ennek a fórumnak a sikere sem, de az távol álljon tőlem, hogy külön elvárási listát állítsak össze a fórum olvasóival/kommentelőivel kapcsolatban. Ha nincs vagy kevés a kommunikáció, akkor nem feltétlenül ők a hibásak, hanem például az én hozzászólásom nem ütötte meg azt az ingerküszöböt, hogy „tollat ragadjanak”.

Végezetül: Nem kell tinóból lett ökörként leélni az életedet, lehetőséged van megosztani másokkal is a véleményedet, tudásodat és ismereteidet, így megadod mindenkinek a szabad választást jogát azzal kapcsolatban, hogy befogadja-e, illetve elgondolkodik-e a mondanivalódon, vagy simán túllép rajta. Innentől kezdve viszont ez már nem a Te felelősséged és dolgod!
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-11-28, 23:29

@Montezuma írta:Üdv Nickvagyok!

Elnézést, a Nickname elírás volt, nem szándékosan tettem, valamiért ez ragadt meg bennem.
Elnézve Smile

Egyetértek, nem támogatom a jellemtelenséget én sem, de őszintén szólva nem láttam itt ilyet. A like/dislike nevesítése ellen nekem nincs kifogásom, de nem tartom annyira fontosnak, hogy korteskedjek érte, mert továbbra sem tartom ezt lényegesnek.
Pedig lényeges, hiszen nem jelenik meg a nick, így az értékelő jellemtelen, mivel sehol nem is akarja azt, hogy megtudják, ki is viselkedett így. Ha lenne benne jellem, felvállalná, mert, ha így nem jelzi ki, akkor kommentelne, hogy így jelezze kilétét, és írna is a témáról valamit.

Ezen a fórumon tudtommal eddig csak az lett törölve/áthelyezve, amit a fórumozók maguk kértek a saját hozzászólásaikkal kapcsolatban, szerintem kicsit túlreagálod a dolgot.
Csak azt lehet túlreagálni, amiről az ember tud, de akkor is más véleménnyel van róla. Amiről nem tudok, azt képtelen vagyok túlreagálni.

A nyers szókimondás szép dolog, de mi van akkor, ha teszem azt nincs teljesen igazad vagy szimplán csak nem értenek Veled egyet? Ettől még senki sem válik gerinctelen aljas emberré!
Ha valaki szerint nincs igazam, akkor cáfolja a meglátásomat, és ne csak tagadja azt, vagy ellenkezni legyen vele képes. Sajna, a ma embere egyre tudatlanabb, így azt sem tudja értelmezni, mi is az a cáfolat. Ahogy a jellemtelensége okán, személyeskedésnek éli meg a jellemábrázolást, mivel ismeretlen számára a jellem, így annak értékelését sem képes felfogni.
De azzá válik, vagyis az, ha rejtve jelzi a nem tetszését!! Akkor is az, ha tetszést jelez, mivel nem törődik azzal, hogy nem jelenik meg mellette a neve. Jaja, bármilyen furának is tűnik, ez az igazság.

A 3. pontban írtak a saját gondolataim (ahogy egyébként a többi is), a saját tematikámat követtem, amikor a nagy általános véleményemet/tapasztalatomat írtam le pontokba szedve. Nem mindegyik konkrét válasz a Te felvetéseidre, de úgy véltem, hogy a saját álláspontom ismertetéséhez hozzátartozik ez is.
A sors valódi irányíthatóságával kapcsolatos tézisek nagyon messzire vezetnek, ha ezen az úton elindulunk, akkor eljutunk a „valójában van-e szabad akarat vagy sincs” ősrégi vitájához – ebben itt és most sem állást nem foglalnék, sem hosszabb gondolatokat sem írnék le, mert szimplán fáradt vagyok hozzá így ma este.
Amiről én nem írtam, de valamit írsz még pluszban a válaszodban, azt illő jelezni, hogy nem válasz, hanem egy gondolat kezdete. És az ilyet, szokás a végére hagyni, hogy elkülönüljön a válaszoktól...szerintem.
Remélem, lesz majd mód, hogy erről beszélgessünk. Mély téma, az biztos. Olyan filozófiai. Dehát, a filozófia a gondolkodás tudománya, és a gondolkodni képesek bírják csak e tudományágat.

A 4. pontban leírtakhoz egy megjegyzés: Annak segítek, aki kéri, azzal diskurálok, aki kommunikálni akar satöbbi, satöbbi, satöbbi. Aki nem akar kommunikálni, aki nem akarja, hogy megmentsék vagy segítsenek rajta, aki nem akar tanulni vagy aki teszem azt nem kíváncsi a véleményemre, azoknál miért kellene erőlködnöm bármilyen kérdésben is?
Nekem nem lehet fontosabb más élete, tudása, világnézete, mint az adott személynek – még akkor sem, ha szerintem nem jól csinálja vagy teszi a dolgát. Lehet, hogy én így látom és gondolom, de az már korántsem biztos, hogy igazam is van, hiszen nem vagyok az ő bőrében.
Óvatosan kell ezzel bánni, mert secperc alatt a segítő szándékból elvakult ítélkezővé válhatunk és ismerjük a régi mondást is: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve!
Az baj, mert a Hagyd rá, hülye-elvet követed akkor te is. Ha megpróbáltad, és képtelen-re jutottál, akkor OK, de e nélkül már nem az.
Nem szólítottam meg senkit sem, hogy miért nem akar velem beszélgetni, így az, amit írtál, megint félre-értelmezésből fakadó beírás lett újra. Arról írtam, hogy magukba zárkózottakká válnak egyre jobban az emberek, így egyedül vannak, hiába is állnak rengetegen mellettük, mert csak mellettük állnak azok, és nem melléállók. Vagyis, mint írtam, Robinson-tömeget alkotnak.

5. pont: Rajtam nem múlik ennek a fórumnak a sikere sem, de az távol álljon tőlem, hogy külön elvárási listát állítsak össze a fórum olvasóival/kommentelőivel kapcsolatban. Ha nincs vagy kevés a kommunikáció, akkor nem feltétlenül ők a hibásak, hanem például az én hozzászólásom nem ütötte meg azt az ingerküszöböt, hogy „tollat ragadjanak”.
Te, figyi, ez nem egy fórum, mert nem beszélgetnek itt az emberek! Mint írtam, egy hirdetőtábla, vagy egy újságos bódé, ahol elhelyeznek ilyen-olyan véleményeket, nézeteket, híreket az emberek, de azokat egymással nem beszélik se ki, se meg. vajon, mi lehetett a célja a létrehozóiknak, a tulajoknak, ha így állnak hozzá az alkotásukhoz?

Végezetül: Nem kell tinóból lett ökörként leélni az életedet, lehetőséged van megosztani másokkal is a véleményedet, tudásodat és ismereteidet, így megadod mindenkinek a szabad választást jogát azzal kapcsolatban, hogy befogadja-e, illetve elgondolkodik-e a mondanivalódon, vagy simán túllép rajta. Innentől kezdve viszont ez már nem a Te felelősséged és dolgod!
Hát, ha én a vakvilágba mondom a magamét, mert a környezetemet nem érdekli, akkor hülye vagyok, ha ezt észlelve, mégis folytatom, mert épp a környezetem az, aki vagy hülyének néz, vagy alkalmatlan arra, hogy értse is azt, amiről szólok felé. Magammal meg nem beszélgetek. De, illő megjegyezzem azt, hogy társasági, így társas ember vagy, és épp ezt hiányolom, mert így nem egy fórumon vagyok, ahol több ember kommunikál egymással, hanem csak két ember beszélget, akiket lesnek kívülről, és néha belekotyognak, de sérülten, mert az adottra reagál, mert az előzményre vagy nem emlékszik, vagy nem is tud róla semmit sem. Ha ez egy buszon játszódna le, simán rászólna akármelyikünk arra, akinek a füle belelóg a képbe.
Azaz, e felé rohan teljes gázzal mindaz, akinek a füle belelóg a képbe:
Kérdéseket egyre kevesebben tesznek fel, és jóval kevesebben is válaszolnak rá. Emiatt eljutunk egyszercsak arra szintre, ahonnan nagyon-nagyon nehéz és keserves lesz majd visszatérni.   ...és miért is? Mert egyre tudatlanabbá válik, azért.
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-11-28, 23:35

Nagyon érdekelne, hogy a tulajok meg a moderátorok, miért nem reagálnak a felvetésemre? Csak szólok, hogy így azt jelzik felém, hogy le vagyok szarva. Ti, miként éreznétek magatokat egy ilyen helyzetben?

Vendég
Vendég

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Vendég on 2017-11-29, 21:47

@nickvagyok írta:Nagyon érdekelne, hogy a tulajok meg a moderátorok, miért nem reagálnak a felvetésemre? Csak szólok, hogy így azt jelzik felém, hogy le vagyok szarva. Ti, miként éreznétek magatokat egy ilyen helyzetben?

Csak magam nevében tudok beszélni:
Én nem venném magam olyan fontosnak. Nem venném azt se biztosnak, hogy felvetèseim vàlaszra érdemesek.
De ezt biztos mindenki màsképen làtja, véletlenül sem akartam személyeskedni.
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-11-30, 05:38

aquarell írta:
@nickvagyok írta:Nagyon érdekelne, hogy a tulajok meg a moderátorok, miért nem reagálnak a felvetésemre? Csak szólok, hogy így azt jelzik felém, hogy le vagyok szarva. Ti, miként éreznétek magatokat egy ilyen helyzetben?

Csak magam nevében tudok beszélni:
Én nem venném magam olyan fontosnak. Nem venném azt se biztosnak, hogy felvetèseim vàlaszra érdemesek.
De ezt biztos mindenki màsképen làtja, véletlenül sem akartam személyeskedni.
Szevasz! <- ...mert így illik kezdeni egy beszélgetést.

Hát, más nevében soha ne is beszélj, csak akkor, ha megbíztak vele.
Sajna, határozottan meglátszik, hogy még magadat sem tartod valakinek -ahogy az sem, aki jelezte a veled való szimpatizálását-, csak egy kis jelentéktelen senkinek, mert abszolút nem érdekel az, ha ilyen tartalommal kérdezel valakiktől valamit, arra kapsz-e választ, avagy sem. Nincs benned semmi önbecsülés, meg jellem és illemprobléma van nálad is, ha ezt tényleg így gondolod. De mára, sajnos, a kritikus lészámot már túlhaladtátok, akkora tömeget alkottok. A szakadék felé haladtok, és még a gázpedált is padlóig nyomjátok. Nem csak fájdalmas lesz a becsapódás, hanem rengetegek számára halálos is. Akik bevégzik, nem mások által jártak így, hanem maguk akaratának célba érését érték el.

Üdv

Vendég
Vendég

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Vendég on 2017-11-30, 14:01

Szevasz,
Komolyan gondolod, hogy erre vàlaszolok?
Csodàlkozol ezek utàn, hogy "le se szarnak" ( sajàt szavaid szerint)?
Hàt, bizony igazuk van. Én is csatlakozom hozzàjuk:)
Isten veled!
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-11-30, 15:57

aquarell írta:Szevasz,
Komolyan gondolod, hogy erre vàlaszolok?
Csodàlkozol ezek utàn, hogy "le se szarnak" ( sajàt szavaid szerint)?
Hàt, bizony igazuk van. Én is csatlakozom hozzàjuk:)
Isten veled!
Annyira alulintelligenciás vagy, hogy nem veszed észre, hogy most is magadat minősítetted ezzel a beírásoddal. Csak jelzem, hogy erősen besértődtél, felkaptad a vizet azon, amit rólad megállapítottam, és az letaglózott, mert sértette az egód által diktált kicsi önérzetecskédet. Ha lenne eszed, azaz, tudásod, akkor cáfoltad volna a soraimat. De nem ezt tetted, így a megállapításom megállja a helyét, mivel a tartalmaddal leigazoltad. Tanulnod kéne, de nagyon gyorsan, és elsődlegesen intelligenciát, majd folytatva azt abban a témában, amiben most képtelen voltál választ adni. Szánalmasnak is csak nagyon jó esetben tartalak, mert az állapotod ennél sokkal rosszabb.

További szép napot!

avatar
ghostface

Re: Visszajelzés

Témanyitás by ghostface on 2017-12-02, 16:54

Cagnamadre

Az a baj, hogy energiádat, s idődet nem a számtalan haditechnikai vagy biztpol témákban való eszmecserékre használod fel, hanem fórumtársaid sértegetésére pazarlod el. Ezért dobtak ki téged kétszer vagy háromszor a HTKA-ról is.  Itt sokkal türelmesebbek a fórumtársak és a moderátorok is, de nem végtelen az a türelem. Azt javaslom, hogy próbáld a fokuszodat a fórumtársakról, a fórum témákra átirányítani. Wink
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-12-02, 17:35

@ghostface írta:Cagnamadre

Az a baj, hogy energiádat, s idődet nem a számtalan haditechnikai vagy biztpol témákban való eszmecserékre használod fel, hanem fórumtársaid sértegetésére pazarlod el. Ezért dobtak ki téged kétszer vagy háromszor a HTKA-ról is.  Itt sokkal türelmesebbek a fórumtársak és a moderátorok is, de nem végtelen az a türelem. Azt javaslom, hogy próbáld a fokuszodat a fórumtársakról, a fórum témákra átirányítani. Wink
Szeva!

Az a hatalmas tévedésed neked is, hogy ti vagytok akkora tirpákok, hogy folyamatosan csakis a személyemmel tudtok foglalkozni, és soha sem az írt tartalmaimmal. Ha nincs tudás a tartalomhoz, akkor a személyeskedés megy csak, ami irányomba a magadfajta tudáshiányosoktól állandóan megtörténik!!!
Egyetlen egy kivétel van, Montezuma, aki nem így viselkedik irányomba. Szóval, ideje lenne a tükörbe nézzetek, de óvatosan, mert nagyon megeshet, hogy akivel szembeálltok ott, szemen köp majd benneteket a viselkedéseitek miatt!

@ghostface írta:Azt javaslom, hogy próbáld a fokuszodat a fórumtársakról, a fórum témákra átirányítani. Wink
Ki is keresett meg most is személyeskedéssel mást?? Volt más tartalom is tőled az irányomba ezen kívül???
Magadnak javasolt elsődlegesen, 1ügyükém, meg majd utána a hasonszőrű társaidnak, mert állandó jelleggel, nekem kell reagálnom felétek a fellépő személyeskedéseitek miatt, mert sajnos, a tudatlanságotok okán, az irányomba másra nem vagytok képesek! Nem én kereslek meg benneteket, hanem következménye vagyok a viselkedéseiteknek. Tehát, folyamatosan a páros számmal ellátott a sorban, és egyszer sem a páratlannal!
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-12-02, 17:54

Igazán nem ártana, ha a moderáció leállítaná azokat, akik másra nem képesek, csakis a személyemmel foglalkozni, akik annyira okostojások, hogy a maguk viselkedésével vádolnak meg engem, mert a tudáshiányuk miatt, többre nem telik tőlük!

Viszont, tartok tőle, hogy lesz belőle valami, mert minden előzmény erre utal, hisz a velem szemben megtörtént eseményt sem volt képes kommentálni az, aki azt megtette irányomba.
avatar
nickvagyok

Re: Visszajelzés

Témanyitás by nickvagyok on 2017-12-02, 17:58

Privát üzenetet, miért nem tudok küldeni, hogy az adott személlyel, ott rendezhessem el a problémákat, és ne itt (amiért én kapnék, mert releváns lenne a megállapításom, és e miatt a vele szemben történő viselkedésem)?
avatar
ghostface

Re: Visszajelzés

Témanyitás by ghostface on 2017-12-02, 18:02

@nickvagyok írta:
@ghostface írta:Cagnamadre

Az a baj, hogy energiádat, s idődet nem a számtalan haditechnikai vagy biztpol témákban való eszmecserékre használod fel, hanem fórumtársaid sértegetésére pazarlod el. Ezért dobtak ki téged kétszer vagy háromszor a HTKA-ról is.  Itt sokkal türelmesebbek a fórumtársak és a moderátorok is, de nem végtelen az a türelem. Azt javaslom, hogy próbáld a fokuszodat a fórumtársakról, a fórum témákra átirányítani. Wink
Szeva!

Az a hatalmas tévedésed neked is, hogy ti vagytok akkora tirpákok, hogy folyamatosan csakis a személyemmel tudtok foglalkozni, és soha sem az írt tartalmaimmal. Ha nincs tudás a tartalomhoz, akkor a személyeskedés megy csak, ami irányomba a magadfajta tudáshiányosoktól állandóan megtörténik!!!
Egyetlen egy kivétel van, Montezuma, aki nem így viselkedik irányomba. Szóval, ideje lenne a tükörbe nézzetek, de óvatosan, mert nagyon megeshet, hogy akivel szembeálltok ott, szemen köp majd benneteket a viselkedéseitek miatt!

@ghostface írta:Azt javaslom, hogy próbáld a fokuszodat a fórumtársakról, a fórum témákra átirányítani. Wink
Ki is keresett meg most is személyeskedéssel mást?? Volt más tartalom is tőled az irányomba ezen kívül???
Magadnak javasolt elsődlegesen, 1ügyükém, meg majd utána a hasonszőrű társaidnak, mert állandó jelleggel, nekem kell reagálnom felétek a fellépő személyeskedéseitek miatt, mert sajnos, a tudatlanságotok okán, az irányomba másra nem vagytok képesek! Nem én kereslek meg benneteket, hanem következménye vagyok a viselkedéseiteknek. Tehát, folyamatosan a páros számmal ellátott a sorban, és egyszer sem a páratlannal!

Válaszodból azt a következtetés vontam le, hogy valószínűleg nem vagy tisztában azzal, mit is jelent a sértegetés szó jelentése, vagy ha mégis, akkor csupán nem érzed, hogy hozzászólásaid bővelkednek a partneredet ilyen olyan negatív jelzőkkel illető szavakban.
Vegyük példának aquarell hozzászólására adott válaszodat:

Ahelyett, hogy a hozzászólás mondandójával foglalkoznál, rögtön az elején azzal nyitsz, hogy leteremted, amiért nem köszön neked, majd nemes egyszerűséggel le "jelentéktelen senkized" őt is és valaki mást is, akinek még az itteni nicknevét sem tudod.
Ezután megállapítod aquarell önbecsüléshiányát, jellemhiányát és illemhiányát. Mindezt egyetlen hozzászólás alapján. Egyetlen hozzászólás alapján ítélsz meg embereket, akiket, ahogy azt Monte is leírta korábban, nem ismersz.

Szerinted ez így rendben van?
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Montezuma on 2017-12-03, 17:57

A fene vigye el, nem vagyok pár napot és utána ezzel kell itt szembesülnöm.
Nagyon sajnálom, hogy nem ment át az üzenet Nickvagyok-nak, szívesen polemizálnék vele is a világ nagy dolgairól, de a fórumozók állandósuló és személyre szabott kioktatása, becsmérlése valóban nem fér bele a dologba.
Pontosan ilyen okok miatt hagytam ott a másik fórumot is.

Senki sem áll mások felett, senki sem követelheti ki a Népek Nagy Tanítója titulust, az elvárásainkról pedig nem irkálni kell, hanem jó példával elöl járva megmutatni - én ebben hiszek.
Amíg csak szájtépés van a jó modorról, de zéró gyakorlati példa az életünkből, addig esély sincs arra, hogy legalább hitelesnek látszódjunk - a valódi hitelességről meg nem is beszélve.

Tiszteletet és elismerést csak akkor kap az ember, ha ugyanezt képes adni is másoknak, akár megelőlegezve, függetlenül attól, hogy a másik milyen világképpel, háttérrel és egyéb véleménnyel rendelkezik.
avatar
Papajoe

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Papajoe on 2017-12-03, 20:22

Remélem itt jó helyen van,valamilyen nem megbízható tanúsítvány ablak ugrik fel a fórumon,nézzetek utána mi ez,lécci.
avatar
Admin
Admin
Admin

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Admin on 2017-12-03, 20:33

@Papajoe írta:Remélem itt jó helyen van,valamilyen nem megbízható tanúsítvány ablak ugrik fel a fórumon,nézzetek utána mi ez,lécci.

Jó helyen van Wink

SSL biztonságos kapcsolat tanusítvány megvan, de néha rövid időszakokra mintha nem üzemelne. Egyelőre semmi infó, hogy miért.
avatar
Montezuma
Tiszthelyettes
Tiszthelyettes

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Montezuma on 2017-12-24, 01:09

Ezúton kívánok Mindenkinek Békés és Áldott Karácsonyt!

fishbed

Re: Visszajelzés

Témanyitás by fishbed on 2017-12-24, 10:19

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek!
avatar
Papajoe

Visszajelzés

Témanyitás by Papajoe on 2018-03-03, 16:32

Ismeretlen okból nagyon be van lassulva a fórum,lehet nem ide kellett volna írnom,de csak minden harmadik topik váltásnál vált,inkább kidobja idő túllépés miatt,nézzetek rá menet közben,köszi.
avatar
Admin
Admin
Admin

Re: Visszajelzés

Témanyitás by Admin on 2018-03-03, 17:13

@Papajoe írta:Ismeretlen okból nagyon be van lassulva a fórum,lehet nem ide kellett volna írnom,de csak minden harmadik topik váltásnál vált,inkább kidobja idő túllépés miatt,nézzetek rá menet közben,köszi.

Ellenőrizve több helyen is. A fórum főoldal hozza az elvárható szintet, 3-3,5 másodperces teljes betöltési idő. Általában az átlag (~70%) felett egy pár százalékkal ami bőven megfelelő. Az ilyen jellegű elérhetetlenség forrása sajnos köztes szerver probléma vagy pont a tartalom szokott lenni, ezzel viszont nem lehet mit kezdeni.

orosz rulett

Érdekesség, de beépített proxy böngészővel régóta nagyon stabil az elérhetőség. Már csak egy kávét k

    Pontos idő: 2018-07-20, 08:52